Ma reggel az egyik emberke mögött álltam a bkv csodás járművén, és bár tudom, hogy tahóság, de beleolvastam ez egyik utas újságjába, ahogy azt kell a válla fölött átnézve.
A neten rákerestem és elolvastam a cikket mert persze, hogy kiváncsivá tett, vajon milyen tartalom dukál egy ilyen hatásvadász címhez.
Elolvastam és igazából semmi érdemleges dolgot nem említ a cikk. Említi például, hogy amerikában egy pap lopásra bíztatja a híveit mondván, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre.
Jót röhögnék rajta ha az ingyenélő egyházat másnapra /szerintem teljes joggal/ széthordanák a hívei, hivatkozva az ominózus pap buzdítására. Persze az már biztos bűn lenne, mert ahogy azt már megszokhattuk az utóbbi párszáz évben, amit az egyház tesz az mindíg értünk van, ugyanezt az egyház ellen tenni megbocsájthatatlan bűnnek számít.
Ugyanolyan jót röhögnék ha a tömegek a pedofil papokat a templomok csúcsára, nem felakasztanák, hanem felhúznák, mint ahogy Vlad Tepes Dracula a karóbahúzó is tette valamikor az 1400-as években annyira sokakkal hogy nyugodtan beszélhetünk tömegekről. /nem tom’ pontosan mikor bár, nem is nagyon érdekel../
Nem folytatom a pápa /igen, kis p-vel/ vatikáni csodatrónjával aminek az árából szerintem jópár éhező etióp kisgyermeket eltarthatnánk és jó sokáig. Sajnos ilyenekre a vatikánnak nem futja, de horribilis összegekért úgynevezett templomokat éppíttetni bizony van miből.
Te is tudod jól, hogy bőven lehetne még ilyeneket kitalálni és ahogy a legtöbben még élvezném is, de szerintem teljesen felesleges, mint ahogy az ilyen kijelentések is azok, nameg persze azok is akik ilyen kijelentéseket tesznek mint ahogy a fentemlített papocska tette.
Komolyatalan az egész, arra jó, hogy felhívja a figyelmet magára, de kérdem én, ha ténlyeg elmennék lopni és erre az idióta csuhásra hivatkoznék, vajon melyik bíróság mentene fel az itéletem, a bűnöm alól?
Mert az, hogy a papság, az egyházak esetleg feloldozást adnak finoman szólva a kutyát sem érdekli.
Na mindegy, egy kicsit térjünk még vissza ahhoz a cikkszerűséghez.
Szóba került még, hogy manapság vannak olyan jóléti államok ahol a lopás, az adócsalás, és ehhez hasonlatos dolgok, kishazánkkal ellentétben társadalmilag is elitélt bűnnek számítanak. Ebbe a részébe nem folynék bele túlságosan, mert tényleg vannak országok, ahol bizonyos társadalmi rétegekben a lopás és sikkasztás kiközösítést von maga után, bár azt senki nem mondja, hogy ezek a társadalmi körök bizony nem azok a társadalmi körök amelyek napi létminimum alatti összegekből éhezik végig az életüket.
Tudom, erre csípőböl rá lehet vágni, hogy menjenek el dolgozni, de aki rendelkezik némi józansággal, vagy inkább világlátással az pontosan tudja, hogy akár cocializmusról /Géza Bácsi után/ akár kapitalizmusról beszélünk, a társadalom minden esetben megtermeli a maga feleslegét, akik ilyen vagy olyan okokból a peremre kerülnek ahonnan már tényleg nehéz a visszatérés még akkor is, ha egyáltalán van rá személyes igény. Lássuk be ez az igény az esetek túlnyomó többségében az ember önbecsülésével együtt szépen leépül.
Ja igen, a cikk…
Szóba került még az is, hogy hazánkban az adócsalás a sikkasztás teljesen elfogadott dolog, pedig ha kicsit belegondolunk akkor ugyanolyan lopás mintha bemennék valahova és elemelném a zsír új plazma tévét mert hát ugye, az egyik fizeti az adóját, a másik nem, így a közös alaphoz sem járul hozzá mégis kiveszi a részét. Ezt ésszel felfogni bizony elképesztően nehéz feladat, mindenol csak a kifogásokat halljuk, ha a politikusoknak, ha az önkormányzati vezetőknek, ha a bkv fejeseinek szabad akkor nekik is, pedig nem.
Az egész erkölcs kérdése és nem több, és meggyőzőésem szerint ebben csak fekete vagy fehér létezik mert, ha az egyiket feloldozom a másikat is kell, a terhes anyukát aki a babára hivatkozva az abc-ben kifizetés előtt megeszi a kiflit vagy a túrórudit, és orbánvityát vagy meggyesit is aki a saját malmára hajtja a vizet visszaélve a saját politikai hatalmával… Az biztos, ha a tálibok lennénk bizony sok félkarú emberke rohangálna az utcán, bár sajnos tény, hogy ez is sántít egy csipetnyit mert a politikusok a táliboknál is megússzák a büntetést…
Nem tudom, hogy kit milyen erkölcs szerint neveletek, de annak ellenére, hogy számtalan esetben lett volna rá lehetőségem sosem loptam vagy csaltam. Nem fényezni akarom magam de számomra valahogy nem ad felmentést az, hogy egyesek megtehetik és meg is teszik, mert ha felmentést adna akkor inkább gyilkolnék, ami ismerve magamat könnyebben menne mint a lopás bűne, hiszen jóval több indulat van bennem mint irígység vagy kapzsiság.
Szóval lopni és lopni hagyni, ez itt a nagy kérdés, szerintem egyiket sem, de ezt nem hangoztatom túlságosan mert párszor már jól lehülyéztek érte.
Ezért inkább azt mondom, mindenki tegyen ahogy akar, engem egyáltalán nem érdekel.